Adatok:
Eredeti név: –
Sorozat: Gombnyomásra 1.
Oldalszám: 470
Goodreads átlag Moly-átlag: 87%
Besorolás: disztópia, NA, fantasy
Fülszöveg:
A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot…
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld igencsak megváltozott. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta ugyanis látják az emberek egymás auráját, így nem titok többé, ki milyen ember… A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. A fal egyik oldalán tengernyi luxus, csúcstechnológia és mesés körülmények, míg a másik oldalán középkori viszonyok és véres harcok várnak a túlélőkre, kit hova sorol az élet.
Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor sírt rabol és betörést követ el. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, ráadásul súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt.
Ruby és Stella két fiatal lány, akik a vadonban, a Hobbs-birtokon élnek. Minden álmuk az, hogy szerencsét próbáljanak a csillogó nagyvárosban, ezért munkát vállalnak, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejt.
A vadonban eközben gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány kutatása eredményez. A halálesetek sorra követik egymást, és Mia egyre mélyebbre merül a kinti, véres világban. Öl vagy megölik – ez a két lehetőség áll előtte, miközben a lánynak a saját, fojtogatóan sötét múltjával is meg kell küzdenie…
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek, sok-sok izgalommal, könnyed romantikával és forró erotikával fűszerezve.
Készen állsz Te is a nagy utazásra?
Vélemény:
A. O. Esther egy magyar írónő, de én csak pár éve találoztam vele, pont amikor belefutottam a Blogturnén ebbe a könyvbe. Elolvastam az összes állomáson írtakat, és engem nagyon megfogott a világ. Rögtön várólistámra tettem. Őszintén bevallom, el is felejtettem a könyvet, mígnem a könyvtárban rá nem akadtam. Rögtön ki is kölcsönöztem.
A könyv a jövőben játszódik, pontosabban 2222-ben. Az embereknek látható az aurája, és ez alapján dől el, hogy ki hol él. Az emberek, akik “jó” aurával születtek, élhettek városaikban, míg akik nem feleltek meg az elvárásoknak, azoknak a vadonban kellett felnevelkedniük. Mia a szerencsések egyike, bár ő nem érzi magát annak. Apja megkeseríti az életét, nem képes elfogadni Mia kíváncsi természetét. Végülis pont saját természete okozza a gondot, és nem lesz más lehetősége, mint megszökni Manipura városából.
Igaz, Mia a főszereplőnk, de nem csak az ő szemszögéből ismerhetjük meg a történteket. Több nézőpont is megjelenik, némelyek csak pár bekezdés erejéig, némelyek nagyobb szerepet kapnak. Mián kívül a Blackwood család kap nagyobb szerepet. Liam, a legidősebb fivér, kapja a legnagyobb. Liam egy orvadász, és Miával is így sodorja össze az élet. A vadonban nevelkedett, egy igazi túlélő, aki másképp látja a világot, mint Mia. Russel a tudós a családban. Stella a legfiatalabb testvér. Liam nagy szigorral neveli, bár Stellának ez nem mindig tetszik.
Nagyon sok durva világról olvastam, mégis amikor ezt elolvastam, úgy gondoltam, hogy ennél nincs rosszabb. Úgy van megalkotva a világ, ami egyszerűen elborzaszt. Tele van erőszakkal, megjátszással, árulással. Ebből adódóan a történet is tele van durva dolgokkal. Talán pont ez miatt éreztem ennyire erőszakosnak a történetet. Itt nem csak hallunk a történetekről, hanem többnek résztvevői is lehetünk a több nézőpont miatt.
Disztópiákra nem jellemző, de ez a történet tele volt erotikával. Engem is meglepett, de illett ebbe a szörnyű világba. A történet nem tiniknek való az előbbi okok miatt. Engem is kicsit megrázott.
Eddig csak dicsérni tudtam a könyvet, de most jön a fekete leves. Nekem nem tetszett az írónő stílusa. Valahogy túl direkt volt nekem. Többször történik a világban visszautalás a “régi” időkre. De valahogy a régi idő mindig a mostanira utalt. Nekem ez sem tetszett. Hamár visszautal, akkor lehetne kicsit széleskörűbb. A múlt nem csak a mi évtizedünkre vonatkozik.
A történet, a világ nagyon megtetszett, de az írói stílussal kicsit gondjaim akadtak, de ez nem fog megakadályozni, hogy folytassam a sorozat. Sőt, szívesen belekezdenék más sorozataiba is az írónőnek, mivel nagyon tetszenek az alapötlei a könyveinek…
A könyv öt szóban: erőszak, aura, vadon, szerelem, titok
Kedvenc karakter: Mia, Liam
Kedvenc jelenet: A Hobbs-birtokon levők
Kinek ajánlom?
Aki nem riad vissza egy durvább, erőszakosabb történettől, nyugodtan megpróbálhatja. Az erőszak és az erotika miatt én 16 év alattiaknak nem ajánlanám.
Könyvek, amiket ajánlok, ha ez tetszett:
Sok könyv eszembe jutott a történetről. Az egyik Susan Ee Angelfall című könyve az apokaliptikus jellege miatt. A halhatatlanság szabályai és A sötétség városa könyvekben is különített városok vannak zombi-féleségekkel. Sőt Pippa Kenn történetét is hasonlónak gondolom egy picit.
Borító: 3/5 – Okés…
Értékelésem:
írásmód (0,5) – 0
leírások (0,5) – 0,5
izgalmi-szint (0,5) – 0,5
karakterek (1) – 1
világfelépítés (1) – 1
történet (1,5) – 1,5