Júliusi összefoglaló

Juhééé! Végre sikerült újra annyi könyvet elolvasnom, hogy el merjem mondani. 😀

Persze a júliusom is elég sűrű volt, mivel újra kijöttem Angliába dolgozni a nyárra, de próbáltam a legtöbbet kihozni belőle. Így nézve a 9 könyv nem is olyan rossz. Persze, ha csak otthon döglenék a duplája is meglenne, de így keverem a hasznosat a kellemessel. Szóval jöjjenek a könyvek:

  • J. L. Armentrout: Obsession – Függőség
  • Amy Ewing: A fehér rózsa
  • Alan Bradley: De mi került a pitébe?
  • Leiner Laura: Egyszer
  • Renée Ahdieh: Harag & hajnal
  • Stephanie Perkins: Isla és a hepiend
  • Penelope Ward: Stepbrother Dearest – Legdrágább mostohabátyám
  • Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
  • Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya

Ezeken kívül elkezdtem az Incanceront is, de a felénél abbahagytam. Próbáltam végig érni, a feléig el is jutottam a könyvnek, de annyira unalmas volt, hogy inkább ott hagytam.

Vásárolni szerencsére nem sikerült semmit. A szerencsére szó a hazautazás miatt van. Mivel a könyvek elég nehezek, és ha beszerzek itt még egy-két angol könyvet, nem tudom hogy viszem fel a repülőre. De volt egy-két nagyon vonzó ajánlat.

virag1

MentésMentés

Februári összefoglaló

Tavaly január óta nem voltam ilyen mélyponton olvasás téren. Pedig a hiba nem az akaratban van, hanem a rengeteg tennivalóban. Mióta írom ezt a rovatot, láthatjátok, hogy sosem vagyok elégedett az olvasásaim számával. Ennek pedig egy nagyon ésszerű oka van. Az egyetemen ez az év a legnehezebb. A vizsgaidőszakom és az utánna levő időszak csak azzal telt, hogy különböző projekteket készítettem, mivel szinte minden tantárgy megkövetelte, de mindegyikhez minimum 1 hét volt szükséges. És miután átadtam a projekteket, jöhettek a szóbelik. Február utolsó hetééig mást sem csináltam csak tanultam. Persze, volt még pár napom bepótolni az elmaradásaimat olvasásilag, de otthon épp nagy munkálatok folytak/folynak (szobákat festettek, csempéztek, stb.), ezek mellé pedig március első hetére egy prágai kirándulásra is elmentem. Így, persze nem sok időm maradt olvasni, bár én megpróbáltam.

virag2Sajnos, belegondolok a következő időszak sem lesz könnyebb számomra. Az egyetemen ebben a szemeszterben 6 tantárgyam lesz (eddig mindig 5 volt), és ezek szinte mindegyike megkívánja az év közbeni nagy aktivitást. Ezek mellé még a kollégium is elvárja, hogy aktívan részt vegyek a programjain, és még egy plussz kutatási munkát is végezni fogok egy ösztöndíj miatt. Próbálkozok, de nem nagyon fog összejönni a sok olvasás. A sorozat az más kérdés, mert barátommal, ha együtt vagyunk sokszor nézünk valamit, így azok jobban haladnak. Ezért is várható a következő időszakban több ilyen jellegű poszt.

Mint már többször említettem, előre írom a cikkeket, szóval van félretéve pár poszt, de lassan kerülnek ki, mivel képeket keresgélni sokáig tart, és aztán még át kell néznem a szöveg helyességét is. Jönnek továbbra is heti szinten a posztok (csak az eheti maradt ki), sőt az ÚJONCMUSTRA rovat is folytatódik, most már elég sok tavaszi újonc kezdte meg a szereplését.

És most jöjjön a leltár rész. Nem volt időm olvasni, így vásárlásra még csak gondolni sem tudtam. Egyetlen egy könyvet olvastam, az pedig nem más, mint Anthony Horowitz utolsó előtti Alex Rider regénye, vagyis a Krokodillkönnyek.

Szurkoljatok, hogy azért összejöjjön márciusra több olvasni való. Én nagyon reménykedek.

virag1

 

Januári összefoglaló

Januárban elkezdődött nekem is a vizsgaidőszak, így örültem, hogy tudtam olvasni, nem néztem a mennyiséget. Már rég nem olvastam ilyen kevés könyvet, de első a tanulás. Mivel még olvasni sem volt időm, vásárlásra nem is gondoltam. Sajnos, nekem később van a vizsgaidőszak, így egész február is ilyen lesz számomra. Sőt, egész jövő év, elég nehéz lesz, mivel ez az év a legnehezebb az egyetemen, és még nyelvvizsgát is akarok tenni. Na de nézzük azt a 4(?!?) könyvet, amit elolvastam.

  • Kelley Armstrong: Bitten – Megmarva
  • Anthony Horowitz: Harmadik erő
  • Anthony Horowitz: Kígyófej
  • Susan Ee: End of Days – A vég napjai

virag1

Decemberi összefoglaló

Vége az évnek, de azért még a decemberi zárással tartozom nektek. Kezdem rögtön a sorozatos cikkekkel.

Az összes őszi újoncot megnéztem, és feltettem az értékelést a honlapra, így kedvetekre válogathattok. Közben elindultak a midseasonos premierek is, szóval nem kell sokat várni, és folytatódni fognak ezek az értékelések.

Az olvasások szempontjából december picivel jobb volt, mint a november. Vagyis számbelileg. 9 könyvet olvastam el, de ezek között 3 darab 100 oldalas gyerekkönyv is szerepel. Nem szándékoztam azokat is elolvasni, de szerettem volna 100 könyv fölé menné, így (kicsit csalva, de) sikerült.

  • virag2Elizabeth Richards: Szárnyak
  • Rachel Hawkins: School Spirits – Kísértetsuli
  • Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara
  • Mark Lawrence: Tövisek Hercege
  • Maggie Stiefvater: The Raven Boys – A hollófiúk
  • Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen
  • Roberto Pavanello: Bat Pat – A temető kincse
  • Roberto Pavanello: Bat Pat – Éjféli boszorkányok
  • Roberto Pavanello: Bat Pat – Tutanhamon nagymamája

Nem sűrűn van olyan, hogy több könyvvel bővül a könyvtáram, mint amennyit olvasok, de karácsony miatt, most sikerült. 12 új könyvet próbáltam a már dugig tele levő polcomra felrakni. Ebből pár anyukámé, de én azt a hitvallást vallom, hogy ami az övé, az enyém is. Főleg, hogy egy könyvespolc van a házban, és az az én szobámban található.

Az első rendelést a Maximnál adtam le. Nem tudtam ellenállni a Black fridayes akciójának, így 2 könyvvel többet rendeltem, mint amit szerettem volna. Az Ékkő folytatását akartam nagyon, és mivel tavasszal nem szereztem be a Tündérkönyvet, tökéletes volt második könyvnek az ingyenes szállítás miatt. De aztán megláttam, hogy Sötét Elmék és az Angyali gonosz óriási leszállítását, és nem tudtam ellenállni. A két könyv kicsivel volt több mint 3000 forint, ami egy könyv árát teszi ki. (Megjegyezném, hogy mindkét könyv amúgy elég vastag is.)

Nálunk sokszor úgy működik a karácsonyi ajándékvásárlás, hogy én megveszek pár könyvet, és aki nem tud nekem mit választani, csak az egyik új könyvet elveszi a polcomról. Míg a Maximos csomagot nem szándékoztam ajándékozásra szánni, a KMKnál nagyon sok könyv megjelenésére vártam, és ezeket szerettem volna karácsonyra. A lepke5második rendelésem már itt történt november legvégén, így kihasználva a Vörös pöttyös akciót. Az utolsó pillanatig vártam ezzel a rendeléssel, mert reméltem előrendelhetővé vállnak még más könyvek is, de a Tüskék és Rózsák udvarát elő szerettem volna rendelni (3% is számít a karácsonyi költekezésben), így végül megrendeltem a Vörös piramissal együtt. Erre másnap elérhetővé vált az Obsession is. Anyukám meg akarta rendelni a Tigris Átkát ezenkívül, én meg félretettem a barátomnak szánt könyvet, hogy ha véletlen nem lesz meg a 2 szállításra alkalmas könyv, de most megrendeltem mellé (Tricked). Én ezzel be is fejeztem a rendeléseket. Sajnos, ezután újra elérhetővé váltak könyvek. A Hádész Háza és az Éjfél kisasszony. Már így is túlmentem a nekem szánt könyvek számából, és ennyi rendelés sok lenne, ezért elsírtam a bánatom a barátomnak, aki volt olyan kedves még ezt a két könyvet is megrendelte (vagyis pontosabban moly-n megrendelték a nevére, mivel még érvényben volt a VP akció, és kihasználtam egy fölös kupont). Az Árnyak kiályőnőjét bármennyire is vártam, már nem tudtam megrendelni, így most várom, hogy megjelenik valamelyik Percys kiegészítő kötet vagy valami hasonló, hogy olvashassam azt is.

Sorban meg is érkeztem a csomagok. Az én ajándékkönyvem a Rapture lett. Eddigi ajándékkönyveim mind sorozatok folytatásai voltak, most is sikerült ilyet kifogni. A batárom csomagjában pedig a Toxic 2. része csücsült kemény kötésben. Ez a könyv pedig már megvan, most sem lett szerencsém a könyvekkel. Sosem jön össze, de sebaj.

Lesz mit olvasnom a következő évben, remélem akkor is felem tartatok. Addig pedig a polcrendezésem alatt (az új könyvek nem fértem már fel) lefényképezett könyveimet mutatom meg nektek. Összejött pár, főleg az utóbbi évben.

15878650_10207506444010399_785935644_n

Mobillal fényképezett, bocsánat a rosszabb minőségért

virag1

Könyves kedvencek 2016

best_2016-masolat

Nyár óta újra fellendültek a könyves posztok, így már sok olvasmányomat bemutattam nektek, de még így is egy rakás értékelés várat magára. Ennek ellenére megmutatom a kedvenceimet, hátha kedvet kaptok ti is az olvasásra. Én elégedett vagyok az idén elolvasott könyveim számával, bár az ősszel kicsit visszább vettem az olvasásból.

Megjegyezném, hogy nagyon sok jó könyvet olvastam, így a listám egy-egy pontján próbáltam változatos lenne. Példának a legjobb könyv lehetne a legjobb high-fantasy, legjobb sorozatkezdő is, de szerettem volna több könyvet megismertetni veletek, ezért tényleg csak oda írtam ismétlést, ahol muszály volt. 30 könyvből kedvenceket válogatni könnyű, 100 könyvből szinte lehetetlen egy-egy kategóriához választani. Ezért is nem tartalmaz a lista újraolvasásokat.


Összes könyv,
 amit elolvastam: 101 – 50 volt a minimum, de év vége felé már a 100-at tűztem ki.
Oldalak száma amit elolvastam: 37452 oldal
Legrövidebb: Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Raphael Santiago megmentéseMit vegyünk egy árnyvadásznak, akinek mindene megvan?/ Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel bukása – 56 oldal
Leghosszabb: Diana Gabaldon: Outlander – Az idegen– 908
Átlag osztályzat: 4.4 – Tavaly mindent felpontoztam, idén probáltam szigorúbb lenni. Össze is jött, 0.3-mal kevesebb az átlag, de valljuk be 100 könyv mellett ez az átlag elég magas továbbra is.


covers_418224Legjobb könyv:
Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara

Az év legjobban várt könyve volt számomra, és nem csalódtam benne. Hozta, amit elvártam. Imádtam.


Legjobb sorozat (idén min. 2 részt olvastam belőle): 

Rick Riordan: Az Olimposz hősei

Percy sorozata egyik kedvencem sorozatom, de nem most olvastam. Az új sorozatot, amiben már római istenek is vannak, lassan gyűjtögettem, és most ugrottam nekik. Nem kellett csalódnom. Imádom Riordan stílusát, és a karakterek is jobban szívemhez nőttek.


covers_345990Legjobb sorozatkezdő: 

Libba Bray: The Diviners – A Látók
(értékelés)

Elég nagy dilemmában voltam ennél a kategóriánál, mivel nagyon sok első részt olvastam idén. Szeretek ugrálni világok között, így kb. 40 könyv közül válogathattam. A többi kedvencem már megjelent másik kategóriákban, így végül A Látók lett a kategória nyertese, de a Lehulott csillagok, A hollófiúk, A tüskék és rózsák udvara, Az elveszett hős, Outlander, Az Ékkő, A nyertes átka és a Méreghercegnő is megérdemelte volna.

Legjobb sorozat folytatás:
Sarah J. Maas: Heir of Fire – A tűz örököse

Itt is hasonló gondban voltam, mint előző kategóriánál. Mara Dyer 2, Silber 2, Neptunusz fia könyveket imádtam még, de az Üvegtrón sorozat harmadik része valami eszméletlen volt, legjobb folytatás mind közül.


Legjobb sorozatfejező:
Kristin Cashore: Bitterblue – Keserkék

Itt már könnyebb dolgom volt , de így is nehéz volt választani két okból is. Először is nem olvastam olyan sok befejező részt, másodszor pedig szinte mindegyikben csalódtam. A Keserkéket imádtam, telis tele volt rejtélyekkel, mégis a vége nagyon felidegesített. Ennek ellenére nagyon szerettem a könyvet.
covers_386795

Legjobb egyrészes:
Naomi Novik: Rengeteg (értékelés)

Mivel imádok világról világra ugrálni az egyrészes könyvek lennének számomra a legjobb választás, mégis összesen 3 ilyen könyvet olvastam. Egyik verses kötet, így két könyv közül kellett választanom. Egyiket imádtam, másikat nem szerettem. Így lett ez az egyik legkönnyebb kategóriám 😀


Legjobb magyar szerzőtől
:
Leiner Laura: Valahol 

Már régóta a várólistámon vannak magyar szerzők művei, de valahogy sosem sikerül egybe is belefognom. A jövő évi várólista csökkentés kihívásban 2 magyar író által írt könyvet is betettem, magamat inspirálva. Idén 3 könyvet olvastam magyar szerzők tollából, 2 Leiner könyvet és egy Varró Dani versesmesét. A vers nem az én műfajom, A Nélküledet a leggyengébb Bexi kötetnek tartok, így nem kérdéses a Valahol győzelme. Imádtam minden sorát. Faltam a betűit.


Legjobb middle-grade:
Elisabetta Gnone: Fairy Oak – Az ikrek titka 

Idén sok gyerekkönyvet olvastam, de talán ez volt a legkiemelkedőbb, legjobban megírt mese. Ajánlom a fiatabb olvasóknak ezzel kezdeni az olvasást, biztos nagy könyvmolyok lesznek később. Goodreadsen az Olimposz hősei sorozat is ebben a kategóriában szerepel, és az író  is ehhez a stílushoz szokott, de számomra 15 éves szereplőkkel már YA-nak számít egy könyv.

covers_220512

Legjobb YA:
Maggie Stiefvater: The Raven Boys – A hollófiúk

Hiába próbáltam ki idén sokkal több kategóriát, ez a kedvenc stílusom. Most már kezdek eltávolodni ettől a korosztálytól, mégis ezek tudnak legjobban beszippantani. Itt sem tudtam választani, így azért döntöttem ez mellett, mert más könyvek már kategórianyertesek.

Legjobb urban-fantasy:
Kerstin Gier: Silber – Az álmok második könyve (értékelés)/ Michelle Hodkin: The Evolution of Mara Dyer – Mara Dyer változása (értékelés)

Szintén egy sokat olvasott stílus. Idén elég kevés ilyen könyvet olvastam a korábbiakhoz képest. A Méreghercegnő és A hollófiúk voltak még itt esélyesek, de imádom Liv Silber  és Mara Dyer történét, ám köztük már nem tudtam dönteni. Mindekettő stílusa sötétebb, mégis mindkettő magával ragadott.


covers_392229Legjobb disztópia:
Amy Ewing: Az Ékkő (értékelés)

Idén nem olvastam olyan sok disztópiát, de azért volt miből választani. A nyertes átkát sokan ebbe a kategóriába soroják, de az én szívemhez közelebb áll a fantasyhez, ezért abban a kategóriába versenyeztettem. Ha nem így lenne, ő nyerné a kategóriát, ennek ellenére az Ékkőt is imádtam.


Legjobb high-fantasy:
Marie Rutkoski: The Winner’s Curse – A nyertes átka (értékelés)

Mivel A Tüskék és Rózsák udvara már legjobb könyvként nyert, A tűz örököse pedig folytatásként, az egyik nyári kedvencem lett a legjobb fantasy. Annyira gyönyörűen van megírva, mindenkinek megéri elolvasni.


Legjobb felnőtt:
J. R. Ward: Megsebzett szerető 

Az idén felfedezett stílusaim egyike. Elég sok könyvet is olvastam közülük. Közelebb állnsk hozzám, mint a NA regények, mégis egy lett köztük kedvenc, méghozzá Zsadist és Bella története.

covers_110085
Legjobb történelmi:
Diana Gabaldon: Outlander – Az idegen (értékelés)

Egy másik idei felfedezés. A sorozat az egyik kedvencem, imádtam minden sorát a könyvnek.


Legjobb sci-fi:
Amie Kaufman – Meagan Spooner: These Broken Stars – Lehullott csillagok (értékelés)

Na jó. Tényleg kicsit csalok, mivel ezt a kategóriát egyáltatlán nem szándékoztam hozzátenni a listához, de annyira válogattam, hogy kimaradt az év második legnagyobb kedvence. Így csak az ő kedvéért, és mert megérdemel egy kategóriagyőzelmet, létrehoztam. Megjegyezném, hogy a sci-fi, mint kategória, a horror után a legkevésbé kedvelt számomra, kivéve “az űrhajóból lezuhanós és földön túlélős” részét kedvelem, amit itt meg is kaptam.


Legjobb reális/NA:
Tammara Webber: Easy – Egyszeregy

Végre egy NA, amiben nincs erőszak (csak majdnem). Ez miatt máris a listám élére ugrott. Szerettem a könyvet, de valahogy ez a kategória nem áll a szívemhez közel. Ám a másik nagy kedvencem még Callie és Kayden volt. Ha YA reálisok közül kéne válogatnom(amit accccc8621c90ac01ec69fdaf6ff824bnem tettem meg :D), akkor a Valahol és a A fiúknak, akiket valaha szerettem közül választottam volna.


Legjobb főhős:
Feyre/Celeana (Sarah J. Mass könyvei)

Az már biztos, hogy Sarah J. Maas tud karaktert alkotni, legyen az férfi vagy női. Igazából még Feketecsőrő Manon is kedvenc lett. Lehetetlen dönteni Celeana és Feyre között, mert hasonlóak, mégis annyira másak. Celeana a harmadik részben nagy változásokon ment át, néhol túl depressziós volt, a legvégső jelenete a tündérkirálynővel eszméletlen volt.


Legjobb könyves pasi:
Jamie Fraser (Outlander)

Nagy esély volt még erre a posztra Tarvel (Lehulott csillagok), Tam (Tüskék és rózsák udvara) és Rowan (A tűz örököse) is, de Jamie olyan “ahhh”. Mást nem tudok erre mondani, inkább a kép beszéljen helyettem.

giphy-2

Legjobb páros:
Feyre-Tam (Tüskék és rózsák udvara)

Annyira imádtam a jeleneteiket. Izzott köztük a levegő, amit én imádok. És annira beleéltem magam a románcukba én is.


Legjobb szerelmi háromszög:
Blue – Gansey – Adam (A hollófiúk)

Nem tudom mennyire ér ez szerelmi háromszögnek, de idén kevés ilyen könyvet olvastam, és amikor olvastam, akkor is egy személynek szurkoltam. Ebben a könyvnek Adam udvarol Bluenak, és a lánynak is inkább a fiú tetszik, de Gansey és Blue sorsa közös. Én kedveltem mindhármukat, de egyértelműen Gansey-teames vagyok.
covers_410787


Kedvenc mellékszereplő:
Mia (Kerstin Gier: Silber – Az álmok második könyve)

Ez egy nehéz kategória volt. Annyi vicces, szerethető karakterrel találkoztam ebben az évbe, lehetelennek éreztem egyet választani belőlük. Aztán beugrott Mia, és nem is akartam többet erre gondolni, mert túl sokan csatlakoznának a névsorhoz. Ha lenne olyan kategóriám, hogy kedvenc nem szerelmi páros, Mia-Liv nyerné, az biztos. Imádom a párosukat, de főleg a humorukat.

Legjobb világfelépítés:
Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara

Mivel a kritikák sorrendben érkeznek, még messze van, hogy a könyvét olvassátok, ahol leírtam, miért is imádom a Tündérek világát. Addig elégedjetek meg azzal, hogy káprázatos, gyönyörű megfűszerezve egy kis borzongással.


Legjobb borító:
These Broken Stars/Tüskék és rózsák udvara/A hollófiúk

covers_382314covers_418224covers_220512


Írő, akit most fedeztem fel (minimum 2 könyvét olvastam idén):
J. R. Ward

Tavaly, amikor kitaláltam ezt a kategóriát, olyan írókra gondoltam, akiktől eddig nem olvastam, pedig kellett volna. Olvastam idén nagyon sok írótól, de ez a kategória azoké, akikkel csak 2016-ban ismerkedtem meg. Bevallom, nem volt olyan sok, aminek több könyvét is olvastam. Ward a kortárs irodalom egyik legnagyobb neve, és örülök, hogy rájöttem, miért is az.


Kedvenc stílus:
sötét paranormális

Tavaly találtam meg ezt a stílust, idén már kerestem az ilyen stílusú könyveket, amik egytől egyik kedvencek lettek.


covers_370300Legnagyobb pozitív csalódás:
Sarah J. Maas: Heir of Fire – A tűz örököse/ Maggie Stiefvater: The Raven Boys – A hollófiúk

Nem tudok választani kettő között, mert mindkettő más miatt lett pozitív. A tűz örököse sokkal jobb volt mint az alapból nagy kedvenc sorozat előző darabjai, és csak ámultam-bámultam rajta. A Raven Boystól pedig féltem. Féltem, mivel az írónő másik sorozata, a Shiver, nem tetszett annyira. Pont az írónő stílusa nem fogott meg benne, pedig angyon sokan szerették a sorozatot. Itt rabul ejtett az írónő, nem kellett volna félnem.


Legnagyobb csalódás:
Kiera Cass: The Crown – A korona (értékelés)

Kicsit sajnálom, hogy ide került, mert jó könyv volt. Hozta az előzők színvonalát, de én nem bocsátom meg az írónő árulását. Ne írt volna bele az előzőbe, ilyen szerelmi szálat, ha aztán nem lesz belőle semmi. Haragszok.


Legrosszabb könyv:
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték (értékelés)

Szenvedtem ezzel a könyvvel, mert utáltam a szereplőket. Így már a következő kategória nyertesét is bemutathatom.

covers_291215
Legrosszabb karakterek:
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték (értékelés)

Ennyire elrontott szereplőket nem olvastam. Pedig az első rész még jó volt, nem tudom, hogy tudtott így elromlani a sorozat.


Tavaly a listám végén, még felsoroltam azokat a könyveket, amik a kedvenceim voltam, de nem nyertek. Már írtam, most úgy válogattam, hogy szinte mindegyik nyerjen, de ha nem is nyert, meg lett említve, ki lett emelve a neve, így most nem adok ajánlást.

 Itt megnézhetitek idei olvasmány listám: 

http://moly.hu/tagok/sabinomi/olvasasok?year=2016

U.i. A kritikák minegyik könyvről már meg vannak írva, csak még nem jelentek meg. Kicsit csúszásban vagyok ilyen téren.

Novemberi összefoglaló

De gyorsan elrepült a november is. Ezt a hónapot én már nem tudtam teljesen élvezni. Annyira nem is volt sok tanulnivaló, mint amennyi decemberben lesz, inkább csak sok program volt. Csak 3 színház előadáson voltam :D. Ezért annyira nem is olvastam. Talán most vagyok a legkevésbé elégedetlen, mert tudom, hogy sok minden történt a hónapban. Meg egy kicsit olvasói válságban is szenvedtem, nagyobb kedvem volt sorozatokat nézni. Na de lássuk mit olvastam el. virag2

Novemberben csak 6 könyv lett elolvasva. Ezek közül 5 darab otthoni könyvtáramból származik. És a 6-ból 2 darab újraolvasás. A következő könyveket olvastam el:

  • Rick Riordan: Athéné jele (KEDVENC)
  • Katie McGarry: Pushing the Limits – Feszülő húr
  • Kristin Cashore: Graceling – A garabonc
  • Kristin Cashore: Bitterblue – Keserkék
  • Kristin Cashore: Fire – Zsarát
  • Elizabeth Richards: Főnix

Könyvvásárlás terén már nem tartottam ilyen jól magam. Rendeltem 4 darab csomagot 10 darab könyvvel. Túl sok könyve jött ki a KMK-nak ebben az időszakban. Még szerencse, hogy a felét ajándékként kapom. És azért ezekből a csomagokból egy sem érkezett meg november folyamán, így a tartalmukat jövő hónapban osztom meg. Szinte mind azonnal olvasós lesz.

virag1

Októberi összefoglaló

Októberben két könyvet szereztem be. Nem a legtöbb, de szerintem ez okés. Ahogy látom mennyi könyv jön az év végén, már most féltem a pénztárcám. A két könyv közül az egyik a Silber 2. Az egyik kedvenc sorozatom, és ahogy megjött, már olvastam is. Sőt már a blogra is felkerült a kritikám róla. A másik könyv a Rebel volt. Már tavasszal kinéztem, és nagyon meg akartam venni, de így is vagyont költöttem könyvekre, így kimaradt. De az Auchanban megláttam, hogy le van virag2árazva félárra, így már nem tudtam ellenállni. Ezenkívül A hamis herceg 2. részét is megvettem, de azt már a barátomnak szánom karácsonyra. (De azt is elolvashatom 😀 ) A beszerzéseim mellett, kaptam is könyveket, méghozzá a barátomtól a Hollófiúk eddig megjelent három részét keménykötésben. Annyira imádom, nem tudom levenni a szemem a borítókról.

Októberben is 10 könyv körül olvastam, de már elkezdődött az egyetemenem, és a fele 500 oldal feletti, így elégedett vagyok. A kedvencemet már láthattátok, de itt van az egész lista:

  • Geronimo Stilton: Cin City veszélyben
  • J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
  • Tammara Webber: Easy – Egyszeregy
  • Holly Smale: A lány, akit soha senki nem vett észre
  • Kerstin Gier: Silber – Az álmok második könyve
  • Jus Accardo: Toxic – Mérgezés
  • Leiner Laura: Valahol
  • Lisa Kleypas: Nem múló varázs
  • Rick Riordan: Az elveszett hős
  • Rick Riordan: Neptunus fia

Ám lehet a sorozatok a könyvek rovására mentek. Megnéztem az eddig megjelent összes pilotot, de ezenkívül más sorozatokat is. Valahogy a sorozatok jobban vonzottak ebben a hónapban.  Lassan megjelennek a sorozatos cikkek is, beállítottam előre őket. Ezentúl heti két cikket olvashattok, hogy az összes újoncot gyorsan bemutassam.

virag1