Becca Fitzpatrick: Crescendo, Silence – Vihar előtt, Finale – Végjáték

covers_156991
Adatok
:

Eredeti név: Crescendo, Silence, Finale

Sorozat: Csitt, csitt 2., 3. és 4.

Oldalszám: 392 / 392 / 404

Goodreads átlag: 4,08 / 4,20 / 4,23

Besorolás: YA, paranormális

virag1

 

 

 

Miért választottam?

Miután elolvastam az első részt, nem szerettem volna tovább húzni az időt, gyorsan elolvastam az egész sorozatot is.

Vélemény:

Bevallom, ez nagyon nehezemre esett. Azért is írok egyszerre a könyvekről, mert egymás után olvastam őket, és kicsit nehéz megkülönböztetni, hogy melyik melyik részhez tartozott. A bejegyzést próbálom SPOILER MENTESen megírni, és nagy általánosságokban beszélni inkább.

largeNagy sajnálatomra a könyvek részenként romlottak. A második rész még elfogadható volt, bár már nem tetszett annyira, mint az első. Harmadik részt, már nehezen fejeztem be, negyedikkel szó szerint küszködtem. Minden oldal után felmentem face-re, főztem, sőt majdnem még takarítani is elkezdtem, csak ne kelljen olvasni (mást készakarva nem kezdtem, még nem fejezem be). Ez sok mindent elmond a könyvek minőségéről.

A legnagyobb “hiba” a karakterek voltak. Nem mondanám, hogy kidolgozatlanok voltak, hanem inkább idegesítőek. Oké, hogy önzőek az emberek, de hogy egyetlen egy szereplő sem volt, akinek nem maga felé hajlott volna a keze, az már sok. Az első rész negatívuma Vee volt. Hát, talán az ezt követő részekben ő volt a legkevésbé idegesítő. Bár azért, nem kell azt hinni, hogy ő  változott volna. Csak nem szerepelt annyit.

Sajnos, az anyukája nem tartotta magát az első részben bemutatott formájához. Ezután már néha érdekli is, mi történik a lányával. Nem mintha, megpróbálná megérteni, szimplán csak erőlteti, hogy olyan legyen, amilyet ő akar. Számomra a legrosszabb, hogy egyáltalán nem is probólkozik a lányával kapcsolatban, hanem csak szajkózza sajátját.

e2fc562207c1ce4674eb37bf7facb3bcNora egy klisséhalmaz volt az elején. Aztán elkezdett változni. Az egész személyiségében akkora változás állt be a negyedik rész végére, mintha nem is ugyanaz a lány lett volna. Megértem, hogy kell karakterváltozás, de hogy más személyt kreált az írónő, az már nekem túl sok. Főleg, ha negatív irányba ment. Magán (és talán Folton) kívül nem érdekelte más, nem is csoda, hogy minden a szeme előtt játszódott, de valahogy sose vett észre semmit. De tényleg semmit, mert én egy dologra se emlékszem, amire rájött volna magától. Bár a legidegesítőbb dolog benne a végelláthatatlan féltékenykedése volt.

Folt az első részben számomra álompasi volt. Hát csak volt. Az örökös titkolózásával, a “mindenkit megütök, aki Norára néz” viselkedésével, rég ott hagytam volna. Elméletben mindent együtt csinálnak (mert Norának mindenben benne kell legyen, mert ha nincs, hisztizik), aztán magánakcióba kezdett. Jó párszor hazudott Norának, bár a végén már Norát se kellett félteni ilyen téren.

large1Talán az egyetlen karakter, akiben láttam fantáziát az Marcie volt. De csak én láttam a fantáziát, mert az írónőnek mindig tönkre kellett vágnia ezt. A tipikus gimis lányt szépen megismerhetjük a sorozatban, megismerjük a múltja sötét titkait, lassan megszeretjük, erre muszály valami szemétséget csinálnia, mivel ő a gimis gonosz lány. Örültem volna, hogy végre kilép az idegesítő és klissés karakterek közül, de nem, ezt nem lehet.

Az egyetlen normális szereplő Scott volt, aki az új Elliot akart lenni az elejében, de végül egy csicska lett Nora kezében. Alig volt személyisége, és az is arra épült fel, hogy törlesztenie kell Norának, ezért az egész hátralevő életét ennek szenteli. Klissé.

De nem elég, hogy a karakterek zavaróak, irritálóak voltak, történet szempontjából sem állt a magaslatán a sorozat. Történésileg is volt pár idegesítő dolog, ami miatt lettem ennyire ellene a könyvnek. A klissével teli karakterek se tartogattak meglepetéséket, és a történet sem rejtett nagy izgalmakat. Számítani lehetett a “gonoszok” kilétére, mindig előre elejtett pár utalást, amivel még csak meglepni se tudott. Főleg, hogy a mind a négy részben a barátja, ismerőse lett az ellensége.

Nagyon sajnálom, hogy ez lett a sorozatból. Az angyalok és nefilimek háborúja nagyon érdekes elképzelés, volt jó pár izgalmas mozdulat. A történetben levő hibákat el tudtam volna nézni, egy  tipikus, sablonos YA-regényként kezelni a sztorit, ha fele ennyire lettek volna a karakterek negatívak. Én csak azért olvastam el a 4. könyvet, mert hármat átszenvedtem, és érdekelt mi lesz a vége. Számomra az első rész után ez az év eddigi legnagyobb csalódása.

virag4

A könyv öt szóban: angyalos, kiszámítható, idegesítő, csalódás, szerelmi civódás

Kedvenc karakter: nincs

Kedvenc jelenet: nincs

Kinek ajánlom?

Én nagyot csalódtam benne, így én nem ajánlanám senkinek. De a Moly-s értékelések elég magasak, így lehet csak én éltem meg ennyire negatívan a harmadik, negyedik részt. Vagy lehet lassan kinövök a Young Adultok világából…

Könyvek, amiket ajánlok, ha ez tetszett:

Az első részhez írt ajánló…

virag2

Borító: 5/5 – Na ezért bár nem kell panaszkodni. Gyönyörűek.

Értékelésem:

írásmód (0,5) – Igazából semmi extra nincs benne, hozza a tipikus YA első személyes leírását. 0,5

leírások (0,5) – Semmi extra. 0,5

izgalmi-szint (0,5) – ELég sablonos volt a sztori, nem is nagyon haladt, eléggé untam. 0

karakterek (1) – Erről már írtam. 0

világfelépítés (1) – Az angyalok és nefilek magyarázata nagyon tetszett. A két faj közötti háború is érdekesnek mutatkozott.1

történet (1,5) – Volt benne potenciál, de nagyon sok helyen nem használták ki. 0,5

– negatív (idegesítő karakterek, csalódtam) – Minden egyes idegesítő karakterért nem vonhatok le pontot… -1

lepke1lepke15

Advertisements

One thought on “Becca Fitzpatrick: Crescendo, Silence – Vihar előtt, Finale – Végjáték

  1. Pingback: Könyves kedvencek 2016 | Sabinomi

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s