Átalakulás

virag4

Ígértem, hogy a blog hamarosan átalakul, mivel ezzel szeretnélek titeket meglepni a blog elhanyagolása miatt… Ez meg is történet. Próbáltam stílusban hasonló maradni, de azért kicsit változtatni is.

Ezentúl a bejegyzések rendszeresebbek lesznek, mivel nem kedvem szerint, amikor ráérek, írom a bejegyzéseket, hanem ezentúl minden vasárnap számíthattok rá. Már előre megírtam jó pár bejegyzést, mivel nyáron tudom rendesen kiélni olvasási vágyaimat.

Az értékeléseket is már unom így, ezért gondoltam változtassunk pár dolgot. Hogy könnyebben tudjatok választani könyvek közül, segítsek nektek, így nem csak kategóriákat írom le, hanem pár egyéb dolgot is, mint például ha szerepel benne szerelmi háromszög, jó pasi, stb. Ezeket matricákon láthatjátok, amelyeket a borítók környékén szeretnék elhelyezni. Az alábbi matricákat találhatjátok majd:

  • virag2Álompasi
  • Kedvenc páros
  • Szerelmi háromszög
  • Varázslatos helyszín
  • Vicces
  • Sírós
  • Érzelmes (itt azt értem, hogy belőlem érzelmeket vált ki )
  • Kedvenc

Szeretném az értékelést is objektívabbá tenni, ezért pontok alapján fogok majd értékelni. Mindegyik kritériumnál megvan mennyi a maximum pont, de lehetnek még negatív (pl. idegesítő karakterek) és pozitív (pl. ha beszippant a könyv) pontok is még pluszba. Egy-egy pont alatt nullától a maximális pontig pontozok majd. Itt látható az értékelési rendszerem:

  • írásmód (0,5)
  • leírások (0,5)
  • izgalmi-szint (0,5)
  • karakterek (1)
  • világfelépítés (1)
  • történet (1,5)

Az értékeléseken kívül szeretnék, majd havi szinten is cikkeket írni. Szeretném majd összesíteni a könyveket, amiket az adott hónapban olvastam. Előre is tekintenék, miket olvasok majd a következő hónapban. Szeretnék egy olyan kategóriát is, hogy a hónap könyve, így minden hónapban meghatározok egyet, ami a kedvencem volt. A blog megnyitásakor elkezdtem egy cikksorozatot a kedvenc borítójaimról, ezt is szeretném folytatni, és még valami extrával is szeretnék készülni nektek. Az extra alatt képeket, történeteket, könyvjelzőket, stb értek.

Remélem tetszeni fognak az újítások, és az új kinézet! 😀

virag1

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s